"Este látogatójuk érkezett: a vallásos tábori lelkész, aki reggel szintén tábori misét akart celebrálni az utászoknál. Fanatikus ember volt, mindenkit közelebb akart vinni istenhez. Hitoktató korában pofonok segítségével igyekezett kifejleszteni a gyerekek vallásos érzését, és a különböző folyóiratokban időnként kisebb cikkecskék jelentek meg róla, ilyen címekkel: 'Egy hitoktató brutalitása', 'A pofozó hitoktató'. Meg volt győződve róla, hogy a katekizmust legkönnyebben a nádpálca-rendszer segítségével sajátítják el a gyerekek.

Fél lábára sántított egy kicsit, annak következményeképpen, hogy egyszer felkereste egy tanítványának apja, miután a hitoktató felpofozta a fiút, mert az bizonyos kételyeinek adott kifejezést a szentháromsággal kapcsolatban. Három pofont kapott. Egyet az atyaistenért, egyet a fiúistenért és egyet a szentlélekért.

Ma azért jött el, hogy igaz útra térítse kollégáját, Katzot, s a lelkére beszéljen neki. A következő megjegyzéssel fogott hozzá:

-Csodálom, hogy magánál nincs feszület a falon. Hol szokott a breviáriumból imádkozni? Egyetlenegy szentkép sem díszíti a szobája falait. Mi van ott az ágya fölött?

Katz elmosolyodott: - Az ottan a 'Zsuzsanna és a vének', alatta meg az a meztelen nő egy régi ismerősöm. Jobboldalt egy japános képet tetszik látni, amely egy gésa és egy öreg japán szamuráj szexuális aktusát ábrázolja. Nagyon eredeti, nem igaz? A breviáriumot kint tartom a konyhában. Svejk, hozza be, és nyissa ki a harmadik oldalon.

Svejk kiment, s a konyhából egymás után három pukkanás hallatszott, amint három borosüvegből kihúzta a dugót.

A vallásos tábori lelkész teljesen elképedt, amikor az asztalon megjelent a három üveg.

-Egészen könnyű misebor, kollégám - mondta Katz -, nagyon jó minőség, rizling. Az íze hasolnlít a moselire.

-Nem iszom - jelentette ki makacsul a vallásos tábori lelkész -, azért jöttem, hogy a lelkére beszéljek magának.

-Jó, de még kiszárad a torka, kolléga úr - mondta Katz -, igyon csak, és én hallgatom. Nekem nagyon összeférhető természetem van, és szívesen meghallgatom az ellenvéleményeket is.

A vallásos tábori lelkész ivott egy kicsit, és tágra meresztette a szemét.

-Fene jó bor, nem igaz, kolléga úr?

-Úgy látom, ön káromkodik - mondta komoran a fanatikus.

-Szokás kérdése - felelte Katz-, néha még istenkáromláson is rajtakapom magam. Svejk, töltsön a főtisztelendő úrnak. Biztosíthatom önt, hogy néha még ilyeneket is mondok: az istenfáját, a hétszentségit, azt a szűzmáriáját. Azt hiszem, ha majd ön is olyan régóta lesz a katonaságnál, mint én, akkor éppen így bele fog szokni. Egyáltalán nem nehéz vagy fáradságos dolog, és mihozzánk lekiatyákhoz nagyon is közel áll: az isten, a szentség, a Szűzmária, ugye milyen szépen és szakszerűen hangzik? Igyék, kolléga úr.

A volt hitoktató gépiesen ivott. Látszott rajta, hogy mondani szeretne valamit, de nem tud. Próbálta összeszedni a gondolatait.

-Kolléga úr - folytatta Katz-, fel a fejjel, ne üljön itt olyan szomorúan, mintha öt perc múlva az akasztófára kellene mennie. Halottam önről, hogy egyszer pénteken tévedésből sertéskotlettet evett a vendéglőben, mert azt tetszett hinni, hogy csütörtök van, és aztán a klozetton meg tetszett piszkálni a torkát az ujjával, hogy kijöjjön az egész, mert azt tetszett hinni, hogy isten különben elpusztítja önt. Én nem félek attól, hogy böjtidőben húst egyek, és a pokoltól sem félek. Pardon, parancsoljon inni. No, most már jobban érzi magát? Vagy talán haladó nézeteket vall a pokolról, és a korszellemhez meg a reformistákhoz igazodik? Szerintük a pokolban most már nem olyan közönséges üstök vannak a szerencsétlen bűnösök számára, hanem magasnyomású Papin-féle fazekak, a bűnösöket margarinban sütik, a nyársak elektromos úton működnek, a bűnösökön sok millió évig úthengerlő gépek járnak, a fogcsikorgatásról fogászok gondoskodnak különleges műszerekkel, az üvöltést gramofonra veszik, és a lemezeket felküldik a paradicsomba az igaz lelkek mulattatására. A paradicsomban kölnivíz-spriccelő gépek működnek, és a filharmónia oly sokáig játsza Brahmsot, hogy az ember inkább a pokolba vagy a purgatóriumba kívánkozik. Az angyaloknak repülőgép-propeller van a fenekükben, hogy ne dolgozzák magukat agyon a szárnyukkal. Igyon, kolléga úr. Svejk, töltsön a főtisztelendő úrnak, nem érzi egészen jól magát."

Hasek: Svejk, a derék katona

Tudom, hogy nem volna szabad itt lennem. Ó! Őrültség, amit teszünk. Bízz bennem! Ez életem legboldogabb napja. Gyűlöllek! Az egész életed egy hazugság. Nálam többet érdemelsz. Sosem foglak elfelejteni. De legyünk inkább barátok. Én már mindenkiben csalódtam. Te voltál a napfény az életemben! Én tudom, mi kell neked, és nem kaphatod meg mástól. Te is olyan vagy, mint a többi! Csak te kellesz. Nincs éjszakám, se nappalom. Se nem eszek, se nem iszok. Hiányod betölt. Meg kell a szívnek szakadni. Nem bántam meg semmit. Ami köztünk történt, az egy csoda. Hogy tehetném jóvá? Ne szégyelld az érzéseid! Őszintének kell lennünk egymáshoz. Csak te értesz meg. Csodálatos voltál drágám. Nincs egy rongy, amit felvehetnénk. Ne állj a tévé elé. Kihűl a vacsora. El kell mennem. Ez az élet rendje. Az élet szép. Észbontóan nézel ki. Tudom, hogy még egyszer találkozunk. Annyira boldog vagyok. Hozom az autót, drágám. Csillagot az égből, gyöngyöt a tengerből. Nem tudok velünk betelni. Miénk a világ! És elmegyek a végéig érted. Döntsd el végre, hogy mit akarsz! Ez így nem mehet tovább. Ezt sohasem fogom megbocsátani. Könyörgök, bocsáss meg! Elvette eszem e szerelem. Sohasem voltam még józanabb! Mámorító az illatod. Tudom, hogy fáj a búcsúzás. Légy boldog! Milyen boldogok lehettünk volna. Sohasem tudnék fájdalmat okozni neked. Az igazság fáj. Egyszer úgyis minden kiderül. Senki sem tudhatja meg! DARABOKRA TÖRTED A SZÍVEM! MOST SZERETNÉK MEGHALNI. ÉN MÁR CSAK ILYEN VAGYOK. MÁS EMBER LETTEM. IMÁDOK ÉLNI. NEM LEHET ÍGY VÉGE......

Feleim!

Egyszer s mindenkorra szeretném letudni a külföldi és hazai média bulvár-csillagainak hamar kimeríthető pocskondiázását. (Írásom csúnya szavakat tartalmaz, ezeket ***-okkal enyhítem.)

Tevékenységük, melyet mindennapjain könnyedén nyomon követhet az eccerű állampolgár, tehát ők csurognak a tévéből, a rádióból, a magazinokból meg a világhálóról, és állítólag (médiatudományi elméletek szerint) ezeken a híradásokon, kis sztorikon, celebrity-események közvetítésén, úgynevezett média-rítusokon keresztül formálódnak posztmodern glóbuszunk és országunk népének normái, értékei, erkölcsei, meg ezek ugye közösségeket és köztük konszenzust is teremtenek, szóval az ő tevékenységük többek szerint iszonyúan nagyon-nagyon fontos az emberiség boldogulása végett

Egyetértek eme elmélettel.

Konszenzusom, melyet felajánlok: lófaszt az összesnek a seggébe. Konkrétan még csak nem is K***men A***nak, K***el T***ének, Gy***kének, a v***ság-sók hőseinek, P***s H***onnak vagy a legutóbb pinácskáját mutogató B***ney S***s-nek a seggébe, mert valószínűleg ezek a szerencsétlen, sajnálatraméltó senkik tehetnek a legkevésbé az egészről, hanem az őket tripla-profit előteremtésére használó, ismeretlen szarrágóknak, akik valószínűleg pontosan tudják, mekkora darab fost raknak a közönség elé, hogy "Egyél, marha!", és az se baj, ha ez a közönség csak kínjában röhög a kritikán aluli produktumokon, ha épp pont azért mutogatják egymásnak, mert hogy Figyejjémámekkoraszar!, a lényeg, hogy nézzék, hogy elkeljen, és minimális energiát valamint tehetséget kelljen az előállítónak beléje fektetni.

Szóval a magam részéről most kiegyezem ezzel az egésszel, belemegyek, hiszen eme írással is csak hírnevüket gerjesztem, nyelvezetem pont v***ság-sós (még csak nem is kocsmai),  lényegében nem vagyok különb a konzum-idiótáknál, így hát teremtse csak meg az értékrendet ez, a sorozatgyártott selejt, de csak akkor, ha minden, igénytelen és buta bulvár-jelenséget futtató, pénzéhes média-geci, mint már említettem, kap egy félméteres lófaszt a seggébe, cserébe azért, amiért képesek áhítatos nyugalmamat időről-időre megzavarni.

Ennyit szerettem volna a tárgykörben mondani, felebarátaim, ígérem, hogy többet nem kerül elő a téma, ez a hangnem sem a stílusom, meg is untam, mert nem túl fantáziadús.

Áldás, békesség, gazemberek.

Nahh, gyármekejim, akkor most néhány szót rólam.

Ez vagyok én, a Sánta Kántor:

Eddigi kirohanásaimat a Korábbi lázító tevékenység című link alatt a bal oldalon tekinthetitek meg, semmirekellők, a Mozgóképek zenével pont alatt pedig az eddig feltöltött videjóimat, melyeket még pótolni fogok.

Na, uccu neki, mindjárt kaptok az arcotokba, ha megérdemlitek, ha nem, mer' hírhedten igazságtalan vagyok ám, birkák.

Dicsértessék.

"Bolondok vagyunk mindnyájan, és ez a bolondság lassan, igen lassan, de annál biztosabban arcunkról lenyúzza mindazt, ami nyugodt és arányos és vonzó és tiszta és világos és értelmes és ami kortól teljesen független, és arcunkat sötétté és szögletessé és eltorzulttá és megkínzottá és kegyetlenné teszi, s az arc itt megkeményedik, ott feldagad, az orr obszcén lesz, a száj olyan, mint a bélcsatorna nyílása, az orcák szeméremsértően kipuffadnak, a szem sunyi és mohó, a homlok fényét elveszti, az áll olyan lesz, mint a kés, a vonások között a lemoshatatlanul piszkos fájdalom, reménytelenség, hitetlenség, bamba önzés, baromi sóvárgás és hátsó gondolatok és harag és méreg és nyúlós melankólia. Nevetséges? Egy pillanatig sem tagadom. Jaj annak, aki ezen nem nevet. De jaj annak, aki nevet rajta. Képes lenne ön ezeken a szánalomraméltóan megriadt lényeken nevetni? De képes lenne ezeken a pojácákon nem nevetni? Akár hiszi, akár nem, számomra a dolog néha nonszensz. Nem valóság. Kísértetek. Persze magamat is beleszámítva, mert ha én magam ebből a kísértetjárásból kivonnám, az egész dolog nem lenne korrekt. És én most, kétségtelenül didaktikus pátosszal, de ez az egyetlen, amit az ön érdekében tenni tudok, azt mondom, kérem önt, abból az egyetemes, akár értelmes, akár értelmetlen felfordulásból, ami az emberi élet és történet, önmagát ne vegye ki, és ne higgye, hogy önnek talán különleges elbánásban lesz vagy van része, és kivétel, és ön az egyetlen ember, akire az, ami a többire vonatkozik, nem érvényes. Ez, kérem, inhumánus magatartás, és nézetem szerint minden arc összetöretésének és eltorzulásának és feldúlásának és elcsúfulásának és tragikomikus maszkká való változásának egyik legelső és legfőbb oka. Nem kivétel. Ó, Laura azt hitte, hogy ő kivétel. Améline is azt hitte. Nézze meg őket. Mivé tette őket a hit, hogy ők kivételek. Nézze meg arcukon azt a sértődöttséget. Nézze, hogy meg vannak bántva. Milyen rosszul palástolt méltatlankodással járnak itt közöttünk, és mennyire zokon veszik tőlünk, hogy őket nem részesítik abban a különleges elbánásban, amely őket, nézetük szerint, megilletné. Én, kérem, minden csepp véremmel tiltakozom az ellen az életberendezkedés ellen, amely abból áll, hgy az ember önmagát, mint a külső világ és a másik ember által ejtett sebet hordozza, és tele van panasszal és váddal és siralommal, és érzékenykedik és finnyás, és kéreti magát és sóhajtozik és gyanakszik és duzzog, és ajkát kihívóan összeszorítja és elhallgat és vállat von és nem szól és dünnyög, és a sarokba vonul pityeregni, és reszkető szájjal hebereg, aljas komédia ez, kérem, mert mondja, mi az ördögtől van ennyire megsértve, mit panaszkodik és vádaskodik és gyanakszik és szipákol és érzékenykedik, és miért duzzog a boldogtalan! Mindegyik azt hiszi magáról, hogy félreismerik, azt hiszi, hogy a többi hülye vagy zsivány, mert őbenne nem látja meg azt a páratlant és azt a nagyszerűt, amilyen még soha nem volt és nem is lesz, ahelyett, hogy abba, ami előtte fekszik, belemarkolna, hogy élvezné a szépségnek és az egészségnek járó hódolatot, a művészeteket, a szenvedélyek melegét, a nemesedett szokásokat, a cilvilizáció rendezett életmódját, az ételeket, az öltözködés örömét, a barátságos közösségeket, a természetet, képességeinek adományait, a véletlent, az ünnepet, munkájának eredményeit, az emberek tulajdonságainak sokszerűségét, ahelyett, igen, elzárkózik és félrevonul, és orrát felhúzza, környezetének szemrehányásokat tesz, és indulatos és makacs és kényeskedik és rigolyás, és elkezdi azt nem enni, és ó, nem, ő kék ruhát igazán nem visel, azt az embert nem kedveli, titokban elégtételeket kohol és ingerült és goromba, közömbös és monomániás. ettől persze megbutul,és már nem tud semmi másról, csak hogy őt állandó bántalom éri, és jönnek a mély és keserű ráncok, jön az étvágytalanság, a rossz emésztés, a haj hullani kezd, az áll megkeményedik, az orr felpuffad, a szeme megriad, az ajka komisz, hiába mázolja festékkel, egyre gonoszabb és szenvedőbb, és egyre inkább pojáca és halotti maszk és khiméra és embertelen és csúf és tragikus és hallatlanul nevetséges."

 Hamvas Béla: Karnevál

Hé!!!

Uaarrrrrrgggghhh!!!

Egyelőre ennyi.

Csak hogy tudjam, hogy is fog ez kinézni.

Viselkedjetek rendesen. Má' ha valaki benézett.

Hööörgghh.