Az Úr jámbor szolgája ezúttal bebizonyítja, hogy nem csupán a filozófia és a kortárs irodalom terén rendelkezik elképesztő műveltséggel, hanem a képzőművészetek esztétikájának autodidakta mestere is. Konkrét példával világítom meg értelmezési nézeteim helyességét, hogy híveim ne ácsorogjanak majd tanácstalanul, ha merő véletlenségből a madridi Louvre vagy a párizsi Prada falai közé tévednek. A legfontosabb: amikor egy alkotást szemlélünk, akkor azonnal felejtsük el az alkotó feltételezhető szándékait, életrajzi adatait és saját korának szellemiségét! A művet csakis a műből magából kiindulva érdemes értelmeznünk. Nézzük hát meg tüzetesebben például ezt a több ezer éves képet!

Sokakban az a kérdés merülhet fel eme alkotás láttán: vajon mit akar nekünk mondani a művész? Valójában viszont az esztétikailag üdvös kérdésfeltevés így szól: vajon mit akarnak egymásnak mondani az ábrázolt alakok?

Nos, az első épp legyint, és szólni készül a negyedik figurának, hogy jelenleg nem szeretne fölösleges kézfejet vásárolni, mert van elég baja. Reggel arra ébredt, hogy éjszaka valaki titokban megműtötte, s egy herétlen hímivarszerv lóg az álla helyén.  

A második figura épp azt akarja mondani a negyediknek: a legutóbb tőle vásárolt paták kiválóan beváltak, jelen pillanatban viszont nem kézfejre, hanem egy nagyobb hímivarszervre volna szüksége, mert véleménye szerint túl kicsivel áldotta meg őt a Teremtő. Már mutatja is, hogy mekkorát kérne, miközben egy rejtélyes, szuperszonikus struccláb húz el bal könyökhajlata mellett a messzi ég felé.

A harmadik alak egész egyszerűen nem tud viselkedni. Ő a nemrég vásárolt ebfej méretével elégedetlen, és ha nem csupán ugatni tudna, akkor épp azt mondaná, hogy neki akár a végtagárus ápolatlan feje is megfelel, legfeljebb később elmegy majd borbélyhoz, de ha más nem, akkor kerüljön az egyik kézfej a kutyabuksi helyére. Hebrencs figuránk izgágaságában már vágná is lefelé a nem kívánt testrészt egy baltával, ám oly balga szegény, hogy összetéveszti a mezőgazdasági eszközöket. Még nem sejti: hamarosan megkapálja a saját fejét.

Végül fény derül a végzetes félreértésre. A negyedik alak csak az új prémúszódresszét szeretné megmutatni barátainak, az extravagáns ruhadarab azonban erős naftalinszagot áraszt. A kulcsfigura épp hangsúlyozni készül, hogy felesleges ez a nagy hűhó a testrészek miatt: ő csupán a kellemetlen illatot kívánja elhessegetni maga körül, ám olyan gyorsan mozog a keze, hogy a kelleténél többnek látszik.

Azt hiszem, a leírtak mindent megmagyaráznak, ám ha van kedvünk hozzá, természetesen vizsgálhatjuk történelmi távlatból is a hátborzongatóan életszerű jelenetet. Ez esetben annyit mondhatunk, gyármekejim, hogy a kép tanúsága szerint pogány eleink már évezredekkel ezelőtt ismerték a hímivarszerv-, láb-, kéz- és fejátültetést, ám ennek ellenére nekik sem lehetett könnyű, mert láthatóan ők is rosszul kommunikáltak.