Feleim!

Nem tudtam nem észrevenni, hogy az utóbbi időben lelki és szellemi életünk színhelyein példátlan módon elharapózott a nyakatekert poénkodás, a céltalan irónia, mi több, még a cinizmus és a szarkazmus is. Ma erről a felettébb aggasztó jelenségről és a beláthatatlan következményekről tartok nektek egy rövidke prédikációt.

Történt egyszer, valaha régesrégen, hogy a Teremtő létrehozott egy friss életformát a Tejút egyik félreeső naprendszerében, egész pontosan a Föld nevű bolygón. (A szíriusziak és az Androméda-köd perzsaszőnyeg-alakú intelligens létformái csak jóval később születtek. Ha bárki bármi mást állít a témában, ne higgyétek el!) A Teremtő eme új élőlényt kezdetben felváltva és egyszerre hívta férfinak és embernek, mert mind a két név ugyanannyira tetszetős volt a számára.

Hogy a férfiember ne unatkozzon, a Teremtő gyorsan létrehozott körülötte egy biogazdasági őstelephelyet, amelyen sok-sok növényfajta és megszámlálhatatlan mennyiségű állatfajta burjánzott illetve ugrándozott a kedvére. A biogazdaság neve Édenkert és Paradicsom lett.

A férfiember azonban a pompás őstelephely ellenére még mindig menthetetlenül unatkozott. A Teremtő megpróbált a kedvében járni, így végül a világtörténelem első sikeres lengőborda-műtétjével létrehozta a férfiból a nőt és az asszonyt, mert hát a Teremtő ez esetben sem tudott határozottan dönteni az elnevezések között. Az „asszonyállat” és az „asszonyember” szavakkal folytatott hiábavaló kísérletek után rá is unt az egész hajcihőre, és onnantól kezdve inkább ősi magyar nevekkel, azaz az Ádám és az Éva névvel illette az emberpárt.

Ők voltak tehát mindannyiunk első távoli rokonai. Paradicsomi ártatlanságukban és ártalmatlanságukban gyaníthatóan egyszerű, ám boldog örökélet várt rájuk.

Egy napon a Teremtő így szólt:

-Emberek! Egyetek-igyatok csak kedvetekre, érezzétek itt otthon magatokat, de a Tudás Fájához azért inkább ne nyúljatok! Ha mégis esztek róla, akkor elűzlek benneteket innen, utána pedig egyszerűen meghaltok.

Volt az Édenkertben egy állat. Kígyónak hívták, négy lába volt, két szeme és egy szája, szóval igazán nem volt rajta semmi különös. Utólag az emberek persze azt terjesztik, hogy eme kedves kis élőlény maga volt a Sátán, de ez egyáltalán nem szép dolog a részükről.

-Megéheztem. Úgy nassolnék valamit - mondta Éva egyszer a kígyónak, aki békésen heverészett mellette a fűben.

Az erre hányavetin a tiltott fa felé bökött.

-Egyél arról!- szólt vigyorogva, és nagyot kacsintott a nőre.

Amikor félórával később felébredt szokásos délutáni alvásából, csak annyit látott, hogy Ádám és Éva épp egy-egy tiltott gyümölcsbe készül beleharapni.

-Neeeeeee! - üvöltötte a kígyó torkaszakadtából - Csak vicceltem...

Bizony, bizony, gyármekeim, ez a mondat akkor, a bűnbeesés pillanatában hangzott el először a világtörténelem folyamán, de sajnos már így is túl késő volt.

A szellemeskedő kígyó szerencsétlenségére nem sejtette, hogy az emberek még annyira, de annyira ártatlanok paradicsomi állapotukban, hogy tökéletesen érzéketlenek az iróniára.

Így esett, hogy egy balul sikerült és végülis gyenge poén miatt őseink végleg kiűzettek az Édenkertből.

Igaz, hogy ez az esemény megváltoztatott néhány fontos körülményt, de egyébként összességében mi magunk nem vesztettünk el túl sok mindent. Csupán a biogazdaság lett oda, illetve Ádám és Éva szüzessége, valamint a halhatatlanságunk, ezekkel szemben viszont villámgyorsan létrejött a divat, az igazi növénytermesztés, az igazi állattenyésztés, a gasztronómia, a szexuális örömszerzés sok-sok módozata, majd az első gyermekek születése után felfedeztük a gyilkosságot, a vérfertőzést és a homoszexualitást is. A kiűzetésnek olyan forradalmi dolgokat köszönhetünk tehát, amelyek mára nélkülözhetetlen elemekké váltak az emberiségről alkotott képzetünkben.

Amikor később az első házaspár fiai közül Ábel kínos körülmények között elhunyt saját testvérének, Káinnak kezétől, Ádám és Éva keservesen sírtak, hiszen először szembesültek a ténnyel, hogy az ember előbb-utóbb meghal. Szerencsére nekünk már nem kell ilyen bagatell ügyeken rágódnunk, mert felvilágosult 21. századi állampolgárokként tisztában vagyunk azzal, hogy a halál igazából nem is olyan nagy szám. Az ősidőkben még bizonyára meglepő jelenség volt, de ma már bármelyik emberrel bárhol és bármikor előfordulhat, hogy elpusztul.

A példázat lezárásaképpen két jótanácsot tudok nektek adni: amikor egy férfiember gyümölcsöt kap egy asszonyembertől, akkor a biztonság kedvéért azonnal meg kell tudakolnia az étek pontos származási helyét, hátha a kiűzetésnél sokkal nagyobb jelentőségű katasztrófa következik be akár egyetlen kis harapás esetén is.

A második tanácsom: ne szellemeskedjetek, ne poénkodjatok, ne ironizálgassatok többé! Hallgassatok rám, ti kutyaütők! Meglehet, hogy nem áll szándékotokban, ám az irónia révén akár valóban bohócot csinálhattok azon embertársaitokból, akik komolyan vesznek benneteket! Talán el sem tudjátok képzelni, de az iróniából adódó félreértésekkel szörnyűségesnél szörnyűségesebb csapásokat vonhattok a fejetekre!  

Amennyiben ugyanis nem hallgattok rám, úgy ne is csodálkozzatok majd, amikor éppen olyan rosszul jártok, mint annak idején a kígyó, aki csak viccelt, de mégis magára vonta a Teremtő haragját: egyik pillanatról a másikra beszédhibásokká lesztek, a végtagjaitok pedig nyomtalanul eltűnnek, így életetek végéig a porban és a sárban kell majd csúsznotok-másznotok, bizony, nyomtalanul elvesznek majd a végtagjaitok, és mindörökre elvész a humorérzéketek is.

Na, gyertek közelebb, itt a bor meg a kenyér...