A cím ellenére ezúttal sem egy elvont elmélettel, szociológiai vagy kultúrantropológiai tézissel fogtok szembesülni, semmirekellők, hanem egyenesen a városi legendák születésének kezdőpontjába, az urbánus közösségek mitológiájának lüktető méhébe, a szájról-szájra terjedő örök történetek teremt(őd)ésének templomába foglak elkalauzolni benneteket, mégpedig egy személyes élmény segítségével.

Módszerem az analógia elvén alapul: egy kisebb populáció által lakott város (azaz: kisváros, ebben a történetben a 16 700 fős Püspökladány) esetében a legenda kialakulásának folyamata az átláthatóbb kapcsolati viszonyok miatt könnyebben megragadható, mint akkor, ha egy nagyobb lélekszámú város legendás eseteit vizsgáljuk. Írásom célja: az urbánus legendák kialakulásának folyamatát az analógia elvén minél pontosabban érzékeltetni. Az életszerű érzékeltetés végett elemzésemet fényképekkel támasztom majd alá.

Rendszeresen szoktam hazudni, a tudományos megközelítés okán viszont ezúttal kivételt teszek. A történet dátumai, helyszínei, szereplői, fordulatai egytől-egyig megfelelnek a valóságnak.

1998:

Legendánk ebben a távoli évben indult útjára, egy kellemes májusi estén, amikor középiskolai osztályommal együtt bolondballagásunkat a tanároknak szóló szerenádokkal koronáztuk meg. Két helyszín (azaz tanári lakhely) között jártunk épp, a Püspökladányt átszelő 42-es főút melletti járdán vonulva, amikor egy piros sportkocsi (a márkáját sajnos nem tudom megállapítani, hisz' nem értek az autókhoz) lelassított, majd megállt mellettünk, egész pontosan ezen a helyen:

Az anyósülés oldalán lévő ablak leereszkedett, és az ablak mellett ülő szőke hölgyön áthajolva ez az ismerős alak bámult ki ránk az autóból:

K. Zsolt, művésznevén Kozsó, költő, énekes, zeneszerző, producer, szerelemember, indián származású teaszakértő, az Ámokfutók nevű formáció szíve, lelke és veséje épp aznap este érkezett városunkba őrületes hakniműsorával. A fellépés színhelye, azaz a Melody étterem és diszkó holléte iránt érdeklődött.

A döbbenettől megilletődve elmagyaráztuk neki a helyes irányt, ő megköszönte, és egyszerűen elhajtott.

Utunkon továbbhaladván, néhány lépéssel odébb jutott személy szerint nekem eszembe az a tréfás gondolat, hogy fellépésüket megtorpedózván Kozsót és táncosnőjét az ellenkező irányba, az egyik szomszédos falu, vagyis Szerep felé kellett volna elküldenünk,

mondván: ahol megpillantanak egy táblát Szerep felirattal, na, ott kell szerepelniük.

Ötletemet a szerenádozó társaság jelenlévő tagjai kifejezett derültséggel fogadták, s néhány napig még többször is szóba került, hogy ugye, ugye, milyen vicces lett volna...

2001:

Három év elteltével egy közös ismerősünktől kellett értesülnöm ama fejleményről, hogy a középiskolát felettem egy évvel elvégző Zoli cimborám a Kozsós esetet előszeretettel meséli széles baráti körének, melynek tagjai már új formájában adják tovább azt.

A történet ugyanis annyiban módosult, hogy főszereplője Zoli lett, aki saját bevallása szerint ténylegesen elküldte az eltévedt Ámokfutókat Szerepre. Az új változat szerint mindezt a találkozás valódi helyszínétől messze tette, akkori törzshelyünk, a Gólya presszó előtt, természetesen ittasan.

Mivel a tréfa sokkal jobban működött ebben a formában, nem is erőlködtem azon, hogy megcáfoljam.

2007:

Amikor egy januári estén szerepi születésű Ádám cimborámmal beültem a Gólyába, még nem sejtettem, hogy annyi év után ismét Kozsó legendájával fogok találkozni.

Hozzávetőlegesen a harmadik fröccsnél Ádám így szólt:

-Meséltem már, hogy egyszer itt a Gólya előtt elküldtem Kozsót Szerepre?

Hidegvérrel azt feleltem:

-Nem.

És elmesélte.

Ádám a szerepi Balu Bistro bejáratánál