"- Mán legíny koromba aszonták, mer soká legínykedtem, aszonták, akik látták: Buga Jóska nem szép, de gavallér! Hej pedig !... Siralmas életsorba vótam néha. Aztán Pest városba kerültem. Ügön szép küves istállóba háltam. Négy bornyú, kilenc tehén meg négy pár virslislóra dógoztam, meg is vót annak a foganatja. Vasárnap jószagú sárga zsírral kentem ki a csizmámat, a bajszom kicsaptam högyösre két ódalt. Kemíny legínynek köllött annak lönni, aki a szömöm közé mert nízni. Viselős asszonynak mög látni se vót szabad engem egyátaján!... Úgy vasárnap délután nekiőtöztem, a dolmányom félvállra, panyókára viseltem, a kalapom félrecsaptam, úgy möntem danóva végig az uccán. Ebbe az időbe ez vót a kedves nótám:

Nem vagyok én olyan ümög-gatya,
Akit mindön hétön cserének...

- Ha végigdanótam az uccát, hát mindenki mögnízett. Aszonták a fínom pesti kisasszonyok, akik láttak: Buga Jóska nem szép, de gavallér...

- Eccer mög egy asszonyt is hírbe kevertem. Ügen szépen mögtermett fájin vászoncseléd vót az, nyomott úgy két mázsa körül. Odajártam vasárnap délután danógatni az ablaka alá, mer rémisztő jó hangom van még máma is. Ez egyrészt tudnivaló is, ha aszondom, hogy tíz évig vótam falu csordása. Ha elkurjantottam magamat a marhajáráson ilyenformán: "Tala ne!!! - Burnyú ne", hát még a szomszéd faluba is behallatszott. Mondták is öleget: Buga Jóskának van csak igazi hangja, abbizony! Aztán, hogy szavamat ne felejcsem, odajártam danógatni a vászoncseléd ablaka alá. Először ügön szép hallgatónótát danoltam, azt, hogy:

Kitötték a holttestöt az udvarra...

meg hogy:

Kisangyalom, vakuljon mög az anyád,
Hogy ne lássa, mikor járok tehozzád...

Ahogy a vászoncseléd legelőször meghallotta a danolásom, rögtön odagyütt az emeletes ablakhó. Először valami jóféle levet öntött le. Vót abba zőcség, sárgarépa, velőscsont, meg több egyéb... Most kezdtem még csak igazán szívszaggatóan danóni, de annyira, hogy má a könnyeim is csurogtak. Azt danótam, hogy:

Lüki Kecskés Rozálija,
A jó Isten álgyon mög...

Ahogy danolok, eccer csak odagyün a kertajtóból egy ügön-ügön marha embör, oszt aszongya:

- Mit ordít itt, maga bugris paraszt!? Nem takarodik el rögtön a fészkes fenébe?

Én, mint gavallér emberhö illik, beszéltem hozzá, mondok:

- Pardony?! Mi teccik az úrnak?

Úgy urasan mondom neki utoljára is:

- Tán bijony?!...

Erre úgy hasba rúgott, hogy kiestem a kocsiút közepire. Csak azt tudom, hogy egy téglásszekér keresztülment a derekamon. Úgy sejdítöttem, hogy a belsőrészem útnak eredt a számon kifelé. Nyúlok a dolmányzsebbe mondok, visszatolom a pipaszár végivel. Hát úgy elszakadt a gondókozásom madzagja, mintha kapával vágták vóna el a közepin..."

Rideg Sándor: Indul a bakterház (1943)