Épp nyolcvanöt éve hunyt el Jaroslav Hasek (1883. április 30. – 1923. január 3.), a Svejk  (és egyéb rövidebb, ám szintén kolosszális művek) szerzője.

Annak idején - még Császári És Királyi Titkosrendőrség néven - őt is hosszas megfigyelés alatt tartottuk, illetve Sánta Kántor prédikációs stílusára a humorológus Hamvas Béla  és a szónok Kurt Vonnegut mellett épp a Hasek által kreált Otto Katz tábori lelkész tette a legjelentősebb hatást, ezért most egyrészt megemlékezünk az íróról, másrészt a megemlékezéssel egybekötve néhány megszívlelendő újévi tanáccsal látjuk el olvasóinkat - Hasek egyik művéből szemezgetve. (Fordította: Tóth Tibor)

"Örvendezz és légy boldog!

Ha magunknak nem volt részünk semmi kellemetes élményben, és nincs okunk sem kicsi, sem nagy örömre, mások örömeiben kell megfelelő kárpótlást találnunk, hogy ki ne zökkenjünk a gyakorlatból. Ha valakinek új kalapja vagy új ruhája van, kutya kötelességünk gratulálni neki, még akkor is, ha soha ebben a büdös életben nem találkoztunk. Ilyen esetben az utcán csatlakozunk az illetőhöz, bemutatkozunk neki, hozzászegődünk, és szüntelenül kifejezésre juttatjuk örvendezésünket azon, hogy milyen jól fest az új kalapban vagy az új ruhájában. Amennyiben az illető elégedetlenségének adná tanújelét, megmagyarázzuk neki, hogy amit tesz, közönséges disznóság, mert nem engedi, hogy szívből osztozzunk vele kristálytiszta örömében. Örvendenünk kell mindennek, a virágoknak, az ég kékjének, a felhőknek és a csillagoknak, a pompázó kirakatoknak, a járókelők mosolyának, és kötelességünk örömünket megosztani másokkal is. Megállítunk például valakit az utcán, és azt mondjuk neki: 'Engedje meg, uram (esetleg asszonyom), hogy megmondjam, ma csodaszépen süt a nap.' 'Bátorkodom kijelenteni, tisztelt embertársam, hogy szemközt a tetőn egy kandúr mászik, aminek én mérhetetlenül örvendek.' 'Tisztelt uram, engedje meg, hogy bemutatkozzam, és közöljem önnel, hogy ma reggel egy úriemberrel találkoztam, akinek csodaszép, övig érő fehér szakálla volt. Őszinte örömet szerzett nekem, amelyet ezennel bátorkodom megosztani önnel.'

Ha ilyenkor ismeretlen férfiak karon fognak, és betaszigálnak egy kapu alá, és ránk adják a kényszerzubbonyt, vágjunk barátságos arcot, hogy el ne rontsuk az örömüket.

Ne nevessünk más baján!

Gyakran előfordul, hogy idegen emberek szerencsétlenségének vagyunk tanúi. Ilyen esetben legyünk tapintatosak és gyöngédek. Ha például azt látjuk, hogy a villamos levágta valakinek a lábát, ne nevessük ki az illetőt, és ne kérdezzük meg tőle, hogyan fog ezután futballozni! Általában óvakodjunk a gúnyos megjegyzésektől. Ha egy teherautó lenyisszantja valakinek a fejét, ne fogjuk kezünkbe a félregurult fejet, és ne méregessük, milyen nehéz. Igaz, az érző kebel nagy megpróbáltatás előtt áll, ha egy ilyen lenyisszantott fej gurul eléje. De igyekezzünk erőt venni magunkon, és óvakodjunk az otromba megjegyzésektől. Sohase nevessünk embertársunk szenvedésén. Ha szemünk láttára valaki vízbe fúl, és közben nevetséges fintorokat vág, ne röhögjünk teli szájjal. Ha nem tudunk erőt venni magunkon, inkább távozzunk a hely színéről...

Ne szitkozódjunk!

A durva szitkozódás mélyen sebzi az érzékeny lelkeket. Gondoljunk arra, hogy szitkainkkal meg is sérhetjük embertársainkat. Eszmecseréinkben nem lenne szabad helyet kapnia az efféle kifejezéseknek, mint 'ökör' vagy 'barom'. Az emberek többsége még mindig helytelen nézeteket vall a szitkok hatásáról. Ne képzeljük, hogy ha valakit szemtől szembe hülyének titulálunk, az illető mindig úgy tesz, mintha nem hallaná, és nem válaszol kézzelfoghatóan. Igaz, vannak emberek, akiket annyit szidtak már az életben, hogy bőrük vastagabbá vált a vízilóénál, de ezek egyedi kivételek, képviselők, politikusok vagy más közéleti tényezők. Többségük a parlamentben szokta meg a szitkozódást. Tudnunk kell azonban, hogy az élet nem nemzetgyűlés, ahol a szitok a politikai vita szerves részét teszi. Műveltségünket bizonyítja, hogy az országházon kívül gorombáskodunk. Ráadásul ismerjük be, hogy az általunk használt gorombaságok gyakran ízléstelenek. Rendszerint megelégszünk azzal, hogy embertársunknak valami hétmázsás gorombaságot vágunk a fejéhez, kiköpjük, ami a nyelvünk hegyén van, s nem gondolunk arra, hogy a szitokban is lehet elegancia, és sok mindent válogatott szavakkal is kifejezhetünk. Miért kellene azt mondanunk: Maga buta, mint az éjszaka! - ha ugyanezt kifejezhetjük a következőképpen is: Úgy látom, ön is bakkecskékkel nyúlászik. Azt ajánlom, őrizkedjünk a goromba szidalmaktól, s fejezzük ki magunkat költői képekben. A költői kép nem fáj senkinek, nehezebb is válaszolni rá, s a vitában a győzelem a miénk lesz. Azt mondani valakinek: De most már nézze, kívül tágasabb! - nem olyan elegáns, mint ha a nagy gondolkozó, Carlyle Tamás szavait idéznénk: Legjobban tenné, ha nem mutatkoznék naprendszerünk közelében, és egyebütt keresne magának valami rohadt bolygót a világmindenségben...

Ne járjunk komor és barátságtalan képpel  világban!

Ha mindenki szem előtt tartaná ezt az elvet, a fényképészeknek nem kéne minden alkalommal külön 'barátságos arcot' kérniük. Gondoljunk arra, hogy nincs rútabb, mint borongós képpel fogadni a bajt. Ha meglátod a dolgok derűs oldalát, jókedvű és boldog maradsz, s nem búslakodsz, ha például valaki megszöktette a feleségedet. Ha elvesztetted a vagyonodat, röhögj teli szájjal. Ha az akasztófa tövébe kísérnek, mesélj adomákat a papnak, és őrizd meg nyugalmadat. Ragaszkodnunk kell boldogságunkhoz, ebből fakad ama nyugodt elégedettség, amelynek birtokában kacagunk az egész világon, és szívünkből kicsordul a jóindulat...

Haragban fogant elhatározásodat halaszd holnapra!

Vannak emberek, akik igen könnyen dühbe gurulnak, s nem mindenki képes leküzdeni indulatát, ha például virágcserép esik a fejére, vitriolt öntenek a képébe, vagy tévedésből bikacsök csattan a hátán. Tartsuk szem előtt: az azonnali bosszú gondolata nem biztosít feltétlenül kellő elégtételt, ezért ne siessünk. Előfordul például, hogy egy díjbirkózó tévedésből a tyúkszemünkre lép. Meggondolatlanságunkban vissza akarjuk adni neki a kölcsönt, s nem marad belőlünk csak egy sárga zsírfolt. Tartsuk féken a kezünket, ne legyünk brutálisak. Gondoljunk arra, milyen illetlen dolog az efféle gondolat: Megölöm! - és még illetlenebb, ha messzemenő előkészületeket teszünk e szándékunk megvalósítására. Ne feledjük, hogy hamarosan nyakon csípnek és hűvösre tesznek.

Ne avasd be barátaidat házi bajaidba! 

'Hallotta már, hogy a tanár úr tegnap részeg volt, mint egy disznó, és amikor hazatántorgott a kocsmából, felesége nem engedte be a lakásba, reggelig kinn hentergett a lépcsőházban? Ő maga mesélte ma reggel' - újságolta a tanár úr egyik jó barátja. Én természetesen továbbmondtam, és nemsokára az egész város tudta. Bizony, barátaim, így van, ha házi bajainkat elmeséljük másoknak. Ne tegyék, hallgassanak konokul mindarról, ami tegnap este óta történt...

Sok ilyen tanács van, amely segít szebbé, boldogabbá tenni életünket. A fentiek csupán szegényes például szolgálnak arra, hogy osztogathatjuk a tanácsokat, amíg csak ki nem fogyunk a szuszból, s még mindig nem merítettük ki a tanácsadás kincsestárát. A bölcsesség forrása végtelen. Az élet e tanácsokban igen komoly oldalról mutatkozik meg előttünk. Minden ember vágyik arra, hogy gyámkodjanak fölötte és vezessék. Az embert nyakánál fogva kell odaráncigálnunk a nyomtatott betűhöz, és rákényszerítenünk, hogy elolvassa az életre való tanácsokat. Tanácsainkban legyünk találékonyak, s ez esetben méltán lehetünk elégedettek, mert nem éltünk hiába, és ezreknek magyaráztuk meg, hogyan is kellene tulajdonképpen élniük."