Nem tudom, drága gyármekejim, hogy emlékeztek-e vizeletterápiával és szépségápolással kapcsolatos bejegyzésemre, melyben a néhai freudista néprajztudós, Róheim Géza egyik művéből szemezgetve ajánlottam a hugyiváshoz hasonlóan gusztusos trükköket a hölgyeknek.

nincskegyelem.blog.hu/2007/09/09/osi_izzadsag_szor_menses_es_vizeletterap

Nos, tegnap egy felhasználó ráakadt a postra. Volt olyan kedves, hogy pallérozott hozzászólásához beírta az igazi ímélcímét. Egy aránylag sikeres, népdalénekesből világzenei énekesnővé avanzsált hölgyről van szó.

A fantáziám egyébként tényleg mocskos, ám efféle népszokásokat nem tudnék kitalálni.

Visszatérve a tárgyra: Móni azóta nem jelentkezett. Bevallom, hogy megsajnáltam szegényt, ezért az argentin Jorges Luis Borges egyik esszéjét hívom segítségül, hátha tanul belőle a művésznő valamit. Ha tanul, akkor legközelebbi felháborodásában talán némileg kifinomultabb kritikát tud majd megfogalmazni, és akkor talán nem lesz ennyire kínos, amikor kiderül, hogy tévedett.

„A szatíra egyik hagyományos formája a kifejezések feltétel nélküli felcserélése… E híres recept szerint az orvos ellen óhatatlanul az a vád, hogy betegséget és halált okoz; a jegyző ellen, hogy lop; a hóhér ellen, hogy meghosszabítja az emberek életét; a képzelet szülte könyvek ellen, hogy untatják vagy kővé dermesztik az olvasót; a bolygó zsidók ellen, hogy bénák; a szabók ellen, hogy meztelenül járnak… Ugyanennek a hagyománynak egy másik változata a gondatlan fogalmazás, amely olykor épp azt árulja el, amit tagadni igyekszik. Például: ’És íme az emlékezetes tábori ágy, amely alatt csatát nyert a tábornok.’ Vagy: ’Isteni volt a zseniális filmrendező, René Clair utolsó alkotása. Amikor felébresztettek bennünket…’

A hirtelen váltás egy újabb hatásos módszer. Példának okáért: ’A Szépségnek eme ifjú papja, egy hellén fénnyel átitatott elme, egy remek, egy igazi férfi, akinek van (egérhez méltó) ízlése…”

Hajrá, Móni!

Apdét: