„Örülök, hogy találkoztunk. Szükségtelen bemutatkoznom, hiszen mindannyiuknak régi-régi ismerőse vagyok.

Hosszú idő után azért jelentkezem most újra a nagy nyilvánosság előtt, mert szeretnék tisztázni néhány, a személyemmel és a ténykedésemmel kapcsolatos félreértést.

Először is: az Önök világában jelenlevő tömérdek boldogtalanság és ínség ellenére se higgyék azt, hogy nekem könnyű. Elég az itteni klímára gondolniuk: otthonomban elviselhetetlen forróság és elviselhetetlen hideg váltogatja egymást, tökéletesen kiszámíthatatlanul. Máig nem sikerült rájönnöm arra, hogyan tudnám a hőmérsékletet szabályozni, ráadásul az állandóan terjengő kénkő-bűz forrását sem találom. És azt el tudják képzelni, milyen megerőltető évezredeken át egyetlen szemhunyásnyit sem aludni? Időnként jól esne puha párnára hajtanom a fejem.

Mindez természetesen elhanyagolható kellemetlenség volna, ha közben nem lennék olyan borzasztóan magányos.

Pár évszázaddal ezelőtt ugyanis – vagy évezreddel? emlékeim azóta egyre csak halványulnak – az általam hosszú-hosszú időn át idecsábított vagy elragadott embereknek váratlanul, egyik napról a másikra teljesen nyoma veszett. Hiába törtem a fejem, hogy hová tűnhettek. Netán a Tisztítótűzbe vagy a Nirvánába? Esetleg visszatértek a Földre? Úgy sejtem: már soha sem fogom megtudni.

Mint utóbb kiderült, ez a rejtélyes fordulat csak az első volt az engem érő csapások közül. Nem sokkal később azt kellett felfedeznem, hogy már az odafönti világban is alig akad dolgom. Az akkori emberiség hirtelen megdöbbentő előmenetelt tanúsított gonoszság és  züllöttség terén. Nem tudom, hogy az ősidőktől halmozódó példatár és mellette a faj kétségbevonhatatlan tanulékonysága okozta-e, de az Önök elődeinek leleménye minden elképzelésemet felülmúlta paráznaság, kegyetlenség, naplopás, irigység, düh, mértéktelenség és egyéb aljasságok tekintetében. Hamar kiderült, hogy kísértésre már egyáltalán nincs szükség: áldatlan közreműködésem nélkül is épp elég akasztófáravaló gazember tevékenykedik odafent.

Akik ezek után mégis hozzám próbáltak fordulni valamilyen segítségért, azok általában számomra előnytelen szerződéseket akartak kötni, vagy pusztán a testem kellett nekik. Utolsó üzletemet egy papnövendékekre áhítozó utcalánnyal és egy korty sörre áhítozó pékinassal kötöttem, aztán értelmetlenné vált ez az egész kereskedelem. Tönkrementem. Mindennek tetejébe megjelenésem továbbra is csak undort és rémületet váltott ki a halandókból; bármilyen udvariasan és bármilyen szendén mosolyogva közeledtem hozzájuk ama ártatlan szándékkal, hogy megbeszéljem velük az élet apró, ám létfontosságú dolgait, ők vagy megdobáltak valami kezük ügyébe akadó tárggyal, vagy fejvesztve menekültek előlem.

Azóta inkább ki sem teszem innen a lábam. Persze az otthonom rendkívül rideg hely, és, mint azt már bevallottam, időnként örülnék a társaságnak, azonban senki sem jár erre, akivel megoszthatnám gondolataimat. Egyetlen személy talán még akadna, de az illetővel alapvető világnézeti különbségek miatt már jó ideje nem tartom a kapcsolatot. Igazság szerint fogalmam sincs arról, hogy mi történt vele utolsó találkozásunk óta. Talán meghalt, vagy mélyen alszik, esetleg elhagyta az Önök helyenként sivár, helyenként gyönyörű bolygóját. Néha már azt hiszem, hogy mindig is csak az én emlékeimben létezett.

Nos, magány és unalom ide vagy oda: itt az ideje, hogy felvilágosítsam magukat pár téveszméjükkel kapcsolatban, elsőként állítólagos műveimről szólván.

Nem én teremtettem az atombombát. Sőt a vegyi fegyvereket, a drogokat és a multinacionális vállalatokat sem én teremtettem. Az égegyadtavilágon semmi közöm sincs a homoszexualitás, az anális közösülés, a náci karlendítés, a blackmetal vagy a valóságshow-k megszületéséhez, valamint az is arcátlan rágalom, hogy én hoztam létre az izgató és a kényelmetlen alsóneműket.

Őszintén szólva nem emlékszem rá, hogy bármikor bármit is létrehoztam volna.

Most, hogy ezt tisztáztuk, megkérem Önöket még valamire: hagyjanak fel a kilétemre vonatkozó találgatásokkal. Sértve érzem magam személyiségi jogaimban.

Nem én vagyok Jockey Ewing. Nem vagyok egyik nagyhatalom elnöke sem, és nem vagyok azonos sem bajuszos, sem szakállas, sem szivarozó diktátorokkal, pláne nem vagyok azonos androgünné sminkelt rocksztárokkal. Sohasem voltam szúrós tekintetű, éjsötét ruhás kisfiú, és sohasem tartottam hatalmas fekete kutyákat. Továbbá: nincs semmiféle tengelyem, valamint a híresztelések ellenére ügyvédeim sincsenek. Ez utóbbiak csak kiforgatnák a szavaimat és a zsebeimet.

Tudják mit? Legyenek szívesek, és mostantól mindannyiunk nyugalmának érdekében tekintsenek rám úgy, mintha nem is léteznék.

Én csak békésen üldögélek idelenn, várva, hogy bekövetkezzen az a végítélet, vagy hogy legalább eljöjjön az idő, amikor odafent senki sem tart másokat kárhozatban. A szarvaimat már lefűrészeltem, most épp a patáimon dolgozok. Feltűnés nélkül akarok majd újra elvegyülni Önök között, hátha úgy engem is tud valaki önzetlenül szeretni.

Addig is, ha van kedvük, nyugodtan ugorjanak le hozzám. Majd vicceket mesélünk, közben sütök egy tál aprósüteményt, és készítek egy csésze forró vagy jeges teát.

Szívélyes üdvözlettel a Pokolból:

a szegény Ördög”

(Lejegyezte:

Sánta Kántor s.k.)