Miután klasszikus aknamunkával kisiklattuk a többi párt jelöltjeinek vonatát, a hallatlanul népszerű Konzervatív Anarchista Párt végre előrukkol a ferencvárosi időközi választásokra szánt emberével. Eredeti jelöltünk, Pató Pál úr halaszthatatlan teendőire hivatkozva lemondta mostani részvételét, így a méltán köztiszteletben álló Ruzsa Sándor ugrott be a helyére. Engedjék meg, hogy néhány keresetlen szóval mutatkozzon be választóinak!
Élötútam: Ezörnyóccáztizönháromba szüllettem a szögedi Alsóvárosba. Ídösapámat míg gyerökkoromba fölaggatták lúlopásér, ímmög husszonhárom vótam, mikó ellőször lecsuktak. Onnét azé csak elszökktem, ótán mögőtem pár katonyát, no mög a makói csöndbiztost is, elhajtottam marrhát, luvat, mönyecskét, kirabóttam nihány tanyát, póstakocsit, sőtt, elősző siklattam vonyatot ezön a tájjékon. Vagy hatvany üggyesbajjos dógom kisőbb kijisderűtt, no de instállom, nem ollyan sok az, he... Negyvönnyócba harcóttam a szabaccságér, de csak nem kaptam annesztyiját, há csinátam, amihö írtök, míg újjra bö nem vittek a tömlöcbe. Ájjítólag ögyébként a szammosújvári fögyházban haltam mög hatvanyöt évösen, gümmőkórban, de pörsze eccó se igaz az egészbű. Asse tudom, mijaza gümmő, a nevömet mostannság bitorló vodafónos himpellérnek mög üzenem, hogy mög ne lássam az uccán az ábrázattyát, mer kiciffrázom bikacsökkel.
Tisztellőjim nyillatkozták rullam: "Ruzsa Sándornak még a lován is fordítva van a patkó, hogy mikor mögy, azt higgyék, hogy gyön." „Ruzsa Sándor nem katonának való, gyönge testyit főtöri a szilaj ló. Duppla fínyes fegyvör kiláccik a subából, Ruzsa Sándor nem fil harminc zsandártól...”
Iskollájim: A nagy magyar Alfőd.
Csalládom: Sosevót igazán.
Hobbim: Evvés, ivvás, fehírnépök hajjkurrászása.
Pollitikai hitvallásom: Há írnyi azt nem tudok, úgyhogy nállam nem lösz bürrokrácija, ammán héccencség! Ammúgy hiszök abba, hogy a puszta szabáljai alkallmazhatók a Förencvárosra is.
Ezök a dívatos bötyárnindzsák mög mánmán színpatikussak, teccik a fizimiskájuk. Üzenöm nékik, hogy fogjunk össze mihamarább, oszt rabójjuk ki eggyütt a nemzötibankot.
Vállasztási porgrammom: Mögjavítom a biztonyságot! Röndet vágok! Fokost mindön rönitens homlokjába! Pízzt azt mög majcsak intézzünk valahonnét...
No, há ezek mijatt szavazzá rám, idesecsém, szavazzon rám, urambáttyám, az asszonnynípnök meg ugyi hallgass a neve. Ködvenc nótámmal búcsúzom, latorkőtemény a tizennyócadik századbú. Mindönkinek megtanúni, mire hatalomba leszök!
„Iszom egésségedér, kedvös társam, Szire!
Én is pajtás, tijedér, vájjék örömünkre!
Kolozsvári káposzta vala az ebídöm,
Tőtött kóbász, szalonnya vala vendígségöm.
Ettem, ittam, jóllaktam, s ittam, még ihattam,
Hat font húst főhabzsoltam, borban torkig úsztam.
Iszom, míg megszakadok, míg bor leszen vírem,
Eszöm, míg meghasadok, tejjék torkig bílem!
Korcsomában szállást kérni, az mi szép szokásunk,
Erszényünket beinnya: az mi vigasságunk.
Egyet-kettőt fordúni: az mi szabacsságunk,
Hazamenni, ledőni: az mi uraságunk.
Ütni, verni, botozni: esküdt barácsságunk,
Tálat, kancsót rontani: teljös gazdagságunk.
Útonjárót főbe ütni: az mi igasságunk,
Egyik a mást megtépni: kévánt nyájasságunk.
Egy-két kuppa jó bort hamar főhabzsolni,
Bajusszunkot törleni, ismét mögmártani,
Egy két pipát kiszínni, arra káromkodni,
Pofonfalvára menni, jól üstökbe kapni.
Korcsomárost mögverni, haccor hátba rúgni,
Kapun kilódúni, balról jobbra fordúni,
Kancsót másra köszönni, osztán fődhö verni,
Zálogba vetni dolománt s adósságot rakni.
Somfabotot faragni, más hátára könni,
Vitézön elszaladni, bíróhoz vitötni,
A deresben izzadni, hatvanyt héccer tűrni,
Mi szokásunk fölkelni, öt-hat luvat lopni.
Aztán fölakadni, az egeket nézni,
Víghetetlen csudára ég-főd között függni,
Sokan vadnak magok is, kiktől azt mondhatni,
De hogy tovább éjjenek, jobb azt ölhallgatni.”